Hogyan lehettem tanár?

Avagy a válasz egy-két érdeklődő számára. 

Sziasztok!

El sem tudjátok képzelni milyen nagy öröm megint cikkeket írni. Nagyon jó volt az, hogy egy kis pihenőt tartottam, és próbáltam a hőség elől elbújni, de most ismét érzem magamban az erőt, hogy sokkal több olvasnivalóval rukkoljak elő számotokra.

Most azt fogom elmesélni, hogy hogyan lehettem középiskolában angoltanár annak ellenére, hogy még nincs meg a diplomám. Az Én középsulim cikksorozatom alatt több kérdést is kaptam arra vonatkozóan, hogy hogyan taníthatok, ha még a diplomám sincs meg, illetve sokan a tapasztalat hiányomra hivatkozva nem értették, hogy hogyan engedtek engem a diákok közelébe. 😀

Az egész 2013-ban kezdődött, amikor végzett fotósként elhatároztam, hogy megvalósítom a másik nagy álmom, és belevágtam az egyetembe, hogy tanár lehessek. Ebben az évben vezették be újra az osztatlan képzést a tanárszakon, ami azt jelentette, hogy a leendő általános iskolai tanároknak a képzés 3+2 év, a középiskolaiaknak pedig 3+3 év. Az első három évet hívják közös képzési szakasznak, ami tulajdonképpen egy jelképes BA képzés, annyi különbséggel, hogy nem kapunk róla diplomát. Ezután következik a szakmódszertani képzés, szakirány szerint még két, illetve három év. Én természetesen a középiskolait választottam, hiszen a kisgyerekekhez soha nem volt sok türelmem, az idősebbekkel találtam meg mindig jobban a közös hangot.

Már, amikor jelentkeztem az egyetemre, akkor elhatároztam, hogy nem szeretnék egy mezei egyszerű egyetemista lenni, aki csak bejár az órákra, és a vizsgákra készül. Mindig is többre vágytam, szerettem volna egy igazi kihívást. Annak idején 2009-ben még középiskolásként önerőből belevágtam egy honlapba, aminek nagy reményekkel álltam hozzá, de a kívánt sikert nem hozta meg. Talán nem voltam eléggé érett hozzá. Majd elsőéves egyetemistaként jött az első nagy lehetőség, amikor Szalai Nóri megkeresett azzal, hogy dolgozzak az 5 Perc Angolnál részmunkaidőben. Természetesen ez egy hatalmas öröm volt számomra. Nóriékat már korábbról ismertem, még az English Clubos korszakomból, és nem is volt kérdés, hogy ezt a lehetőséget nem hagyom elengedni.

Majdnem két éven keresztül dolgoztam, mint 5 Perc Angolos. Eleinte csak feladatokat vittem fel a rendszerbe, majd saját magam is készíthettem quizeket, leckéket, és írhattam rövidebb cikkeket is.

Két év után jött az érzés, hogy váltnom kell. De miért is jött ez az érzés, ha alapjáraton szerettem ezt a munkámat? Valahogyan azt éreztem, hogy nagyon jó érzés, hogy a munkámmal több ezer embernek segítek a tanulásban, viszont nem kaptam semmilyen visszajelzést, nem tudtam nyomon követni az emberek fejlődését, és hiányzott a társas interakció. Plusz akkor a KRE-n tanultam még, és egy nagyon nehéz, és rossz időszakon voltam túl, ami miatt igazából mindentől szabadultam volna, csak hogy egy kis nyugalmam legyen. Ennek ellenére az 5 Perc Angol a mai napig jelen van az életemben, mert időközönként vissza-vissza járok bedolgozni.

2015 volt az az éve, amikor már a károlin a közös képzési szakasz utolsó évét kezdtem el, és ott álltam szeptember elején, munka nélkül, és remények nélkül is, mert második évemben úgy megutáltam az egyetemet, hogy szinte azon gondolkodtam, hogy hagyom az egészet a piklibe, és nem akarok mégsem tanár lenni.

Ekkor érkezett el életem másik nagy lehetősége, amire azt hittem, hogy soha nem fog bekövetkezni, annak ellenére, hogy titkon vágytam rá. A volt angoltanárom megkeresett, hogy tanítsak nála, abban a nyelviskolában, ahol én is elsajátítottam a tudásomat. Hatalmas öröm volt ez számomra, és boldogan mentem tanítani. De itt jött az a dolog, hogy én még csak egyetemista vagyok, és nincs meg a diplomám. Szerencsére ő soha nem a papírt nézte (persze azt is, de nem mindenekfelett), hanem megbízott bennem, hiszen az ő tanítványa voltam valaha, és tisztában volt vele, hogy mennyire elhivatott vagyok.

Ez volt az első olyan lehetőség, hogy az egyetemi tanulmányaim mellett először kipróbálhattam magam élesben, hogy milyen egy nyelviskolai csoportban tanítani. -azt muszáj megemlítenem, hogy a Károlin a szakmódszertan szinte egyenlő a nullával, és az egyetemisták csak akkor látnak életükben először tantermet, amikor elmennek az első napjukon a szakmai gyakorlatra. Ez egyébként egy borzasztó dolog, hiszen már az elejétől el kéne kezdeni a gyakorlati felkészítést. Ezáltal is lehetne még szűrni, hogy kik azoka, akik nem valóak a tanári pályára.

Én emiatt a gyakorlati oktatás hiánya miatt is vállaltam be nagyon sok olyan munkát, amit más tanárok, leendő tanárok soha nem vállalnának be. Hiszek benne, sőt tapasztaltam is, hogy a jövő tanárai nem az egyetemen fogják megtanulni, hogy hogyan kell tanítani, hanem akkor, ha már ők is élesben kell, hogy egy osztályt tanítsanak. Az egyetemek másik legnagyobb hibája pedig az, hogy szinte mindig csak a jó példát, és az elit iskolákat tanítják, de nem beszélnek a tanodákról, az idén megszűnő HÍD programról, vagy esetleg azokról az iskolákról, amik kimondottan hátrányos helyzetű, illetve viselkedésproblémás diákokkal foglalkoznak.

A nyelviskolán keresztül 2015-ben bekerültem egy komáromi alapítványi szakmunkásképző iskolába, ahol egy kilencedikes osztályban kellett tanítanom, velem majdnem egykorú diákokat. Nagyon nem volt egyszerű, mert soha nem láttam ilyet korábban, de hagytam, hogy beledobjanak a mélyvízbe. Itt tanítottam két évet úgy, hogy meg kellett oldanom, hogy ne gyújtsák fel a termet, ne verjék meg egymást, és ezen kívül valami kis tudást is verjek beléjük. Na ez az, amit az egyetemen nem tanítanak egyáltalán, ezt át kell élni, meg kell tapasztalni. Ez sokkal hasznosabb tapasztalat, mint az egyetemi szakmódszertan.

20180305egy-kozepiskolai-tanar-kitalal-diakjai

Ez az iskola 2017-ben megszüntette a nappali képzést, így a következő tanévre már nem is hívtak oda minket tanítani. Még 2017 áprilisában kaptam egy újabb felkérést egy régi kedves barátomtól, akivel anno együtt csináltuk a Finn-Magyar Baráti kört, hogy tanítsak abban az iskolában, ahol ő éppen igazgató. Legelső mondatom az volt, hogy: “Heni, nekem még nincs meg a diplomám!” Bementem, hát hozzá beszélgetni, mert SOS kellett nekik egy angolos, és mire beértem, már a szakképzési centrumtól megvolt a főigazgatói engedély, hogy óraadóként taníthatok heti 10 órában, mert ahhoz elég volt az egyetemi hallgatói jogviszonyom, és a C1-es nyelvvizsgám. Először azt hittem, hogy ez csak arra a három hónapra fog szólni, amíg a tanév véget nem ér, de az utána levő években is visszahívtak még tanítani.

Mindeközben rengeteg mindent átéltem, rengeteg nehézségen, és akadályon kellett átmennem, amiről az egyetemen nem beszéltek. Az 2019/2020 tanévre is felajánlották, hogy folytathatom a munkámatóraadóként, de most érzem azt, hogy egy kicsit be kell fejeznem, takarékra kell tennem magam, hogy a hátralevő időben arra tudjak koncentrálni, hogy meglegyen a diplomám, és ne csak diploma nélküli óraadó tanár lehessek. Idén elballagtattam az első osztályomat, és velük jelképesen én is elballagtam.

5897.jpg

Így történhetett hát meg az, hogy én még az egyetem befejezése előtt, diploma nélkül középiskolában taníthattam. Számomra ez egy hatalmas nagy előny volt, mert ahogyan fentebb is említettem hatalmas gyakorlati tudást, és tapasztalatot adott nekem ez az elmúlt négy év, amit a köznevelésben tölthettem el.

Továbbá ez a négy év még abban is segített, hogy rájöjjek, akármennyire is nehéz tanítani egy problémás közösséget, az nem lehetetlen, és megerősített abban, hogy tanítani szeretnék továbbra is. Bár jelenleg úgy érzem, hogy inkább a magánszektorban, egy nyelviskolában tudnám a jövőmet is elképzelni, de nem elképzelhetetlen az sem, hogy pár év múlva ismét visszatérek óraadó tanárnak a köznevelésbe, de akkor már diplomásként.

Hogyan lehettem tanár?” bejegyzéshez 3ozzászólás

  1. Szuper cikk, hatalmas lehetőség. Te már most sokkal tapasztaltabb vagy, mint a többi egyetemista akik tanárnak készülnek. Csak így tovább és sok sikert a diplomádhoz!😘😘😘

    Kedvelik 1 személy

  2. Én azért nem lennék tanár, mert az osztályzáshoz nem lennék elég vérszomjas. A fegyelmezéssel hogyan boldogulsz? (Szerintem a 100 évvel ezelőtti körmöshöz, nádpálcához, stb. képest, ami tényleg túlzás volt, átesett az iskolarendszer a ló túloldalára, mert pl. egy osztályfőnöki figyelmeztetés csak néhány szó egy darab papíron, az nem fegyelmezés, nem tart vissza semmitől.) És hogyan kelted fel az érdeklődést az angol nyelv iránt? És igaz-e, hogy a legjobb fegyelmezés az érdeklődés felkeltése?

    Kedvelés

    1. Az osztályozáshoz nem vérszomj kell, hanem józan ész. Soha nem tudtam megérteni azokat a kollégákat, akik azért adtak jobb, vagy rosszabb jegyet, mert éppen kedvelték, vagy utálták az adott diákot. Én a szemtelen diáknak is megadom a jobb jegyet, ha megérdemli. A fegyelmezés az nem a tudást kell, hogy rontsa, ezért is nem értek egyet, ha egyest adnak, amikor szemtelen a gyerek. Borzasztóan kevés fegyelmezési eszközünk van, mert, ha már csunyábban nézel a gyerekre, akkor jön a szülő a feljelentéssel. Régebben nem így volt. A tanároknak volt tekintélyük, és nem feltétlen a körmössel és a térdepeléssel érték el azt. Az én időmben már ezek nem voltak, de a szüleimtől soha egy szóval nem hallottam otthon, hogy a tanár hülye. Maximum, ha valamivel nem értettek vele egyet, akkor felhívták telefonon, vagy bementek az iskolába megbeszélni a dolgokat. Az angol nyelv pedig egy gyakorlati tárgy. Szükség van a nyelvtanra, de nem olyan szinten, mint ahogyan azt mostanság bele akarják verni a nebulók fejébe. Sokkal hasznosabb, ha beszélni tanítjuk meg őket, és ahhoz viszont olyan témákat kell érinteni, ami őket érdekli.

      Kedvelik 1 személy

Hozzászólás